2013. augusztus 29.

Baez, Odetta, Dylan, Marian Anderson, az Eva Jessye Choir, Mahalia Jackson, 1963


1963. augusztus 28-án, a „March on Washington for Jobs & Freedom” alkalmából (amelyen Martin Luther King Jr. elmondta legendás „I Have a Dream” beszédét) sok énekes és zenész is fellépett, köztük világnagyságok.


A közel félórás felvétel eleje némileg töredékes, és  meglehetősen amatőr, de 4:04-től, az 5. számtól (Dylan és Baez) nagyot  javul a film minősége.
A fellépők listája kronologikusan és részletesen a YouTube-on, a videó leírásában olvasható.



2013. augusztus 26.

Apollinaire







LE PONT MIRABEAU

Sous le pont Mirabeau coule la Seine
            Et nos amours
       Faut-il qu'il m'en souvienne
La joie venait toujours après la peine

     Vienne la nuit sonne l'heure
     Les jours s'en vont je demeure

Les mains dans les mains restons face à face
            Tandis que sous
       Le pont de nos bras passe
Des éternels regards l'onde si lasse

     Vienne la nuit sonne l'heure
     Les jours s'en vont je demeure

L'amour s'en va comme cette eau courante
            L'amour s'en va
       Comme la vie est lente
Et comme l'Espérance est violente

     Vienne la nuit sonne l'heure
     Les jours s'en vont je demeure

Passent les jours et passent les semaines
            Ni temps passé 
       Ni les amours reviennent
Sous le pont Mirabeau coule la Seine

     Vienne la nuit sonne l'heure
     Les jours s'en vont je demeure


A MIRABEAU-HÍD

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
      S szerelmeink
    Emléke mért zavar ma
Mi volt az öröm ráadás a jajra

      Jöjj el éj az óra verjen
      Száll az idő itthagy engem

Kéz kézben nézz szemembe s közbe tudnám
      Hogy karjaink
    Hídja alatt a hullám
Fut az örök tekinteteket unván

      Jöjj el éj az óra verjen
      Száll az idő itthagy engem

Mint ez a víz elfolyó messzeség lett
      A szerelem
    Milyen lassú az élet
S milyen erőszakosak a remények

      Jöjj el éj az óra verjen
      Száll az idő itthagy engem

Jön napra nap új év válik tavalyra
      Nincs ami a
    Szerelmet visszacsalja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

      Jöjj el éj az óra verjen
      Száll az idő itthagy engem


(Vas István fordítása)

***


Itt meghallgatható A Mirabeau-híd - Apollinaire előadásában - egy rádiófelvételen.

***











***
Apollinaire (és André Rouveyre) látható egy 1914-ben készült filmtöredék töredékén.

***





2013. augusztus 16.

Juhász Ferenc






Konok Tamás festménye



Stekovics Gáspár fotója

2013. augusztus 15.

Sławomir Mrożek (1930. június 29.-2013. augusztus 15.)



AZ ELEFÁNT

Kiderült, hogy az állatkert igazgatója közönséges karrierista. Az állatokat csupán lépcsőfokoknak tekintette saját előmeneteléhez. Azzal sem törődött eléggé, hogy munkahelye fontos szerepet tölt be az ifjúság nevelésében. Az általa igazgatott állatkertben a zsiráfnak rövid volt a nyaka, a borznak nem volt odúja, a mosómedvék csak nagy ritkán mostak, ha épp elunták magukat. E fogyatékosságok annál kárhoztatandóbbak, mivelhogy a tanulóifjúság gyakran látogatta csoportosan az állatkertet.
    Afféle vidéki állatkert volt, hiányzott belőle néhány alapvető állat, így például az elefánt is. Megpróbálták ideig-óráig helyettesíteni, háromezer házinyulat tenyésztettek helyette – de ahogy országunk fokról fokra előbbre haladt a fejlődés útján, tervszerűen pótolták mindenütt a hiányosságokat. Így végül sor került az elefántra is. Július 22-e alkalmából értesítették az állatkertet, hogy az elefánt-kiutalás ügye végleges elintézést nyert. Az állatkert lelkes, odaadó dolgozói nagyon megörültek a hírnek. Annál nagyobb volt a csodálkozásuk, mikor megtudták, hogy az igazgató beadványt küldött Varsóba, melyben lemondott a kiutalt elefántról; ehelyett javaslatot terjesztett elő egy elefánt gazdaságos házi előállítására. 
     „Én magam s üzemünk valamennyi dolgozója – írta – tisztában vagyunk azzal, hogy egy elefánt hatalmas teher a lengyel bányászok és kohászok vállán. Az önköltség csökkentése érdekében javaslatot teszek a vonatkozó iratban szereplő elefánt saját gyártmányú elefánttal való helyettesítésére. Az elefántot gumiból készítjük el, megfelelő nagyságban, megtöltjük levegővel, s odaállítjuk a rács mögé. Szakszerű festéssel elérhetjük, hogy semmiben se különbözzék az igazitól, még közelebbi szemügyrevétel esetén sem. Ne feledjük, hogy az elefánt nehézkes állat, nem futkároz, nem ugrándozik s nem is hempereg. A kerítésen feliratot helyezünk el, mely közli, hogy ez egy különösen nehéz elefánt. Az ily módon megtakarított pénzt egy lökhajtásos repülőgép építésére vagy néhány műemlék templom konzerválására fordíthatjuk. Kéretik tekintetbe venni, hogy a kezdeményezés és a tervezet kidolgozása egyaránt az én szerény hozzájárulásom közös munkánkhoz és harcunkhoz. Maradok alázatos hívük...” – és az aláírás.
A beadvány nyilván egy lélektelen hivatalnok kezébe jutott, aki bürokratikusan fogta fel kötelességét, és nem hatolt bele a dolgok lényegébe, csupán az önköltségcsökkenés irányvonalát tartotta szem előtt – ezért elfogadta a tervet. Az állatkert igazgatója, alighogy megkapta az engedélyt, hatalmas gumiburkot csináltatott, amit azután meg akart töltetni levegővel. Két altisztet bízott meg e feladattal: a két ellenkező végénél fogva kellett fölfújniuk a burkot. A munkát éjszaka kellett elvégezni, hogy titokban maradjon; a város lakói úgy tudták, hogy igazi elefánt érkezett, s látni akarták. S azért is sürgős volt az igazgatónak, mert prémiumot remélt, ha siker koronázza ötletét. Az altisztek bezárkóztak a szerszámszínbe, s megkezdődött a felfújás. Kétórai megfeszített munka után megállapították, hogy a szürke gumihuzat alig emelkedett fel a földről; a gumószerű, lapos alakzat semmiképp sem hasonlított elefántra. Egyre jobban benn jártak az éjben, elcsitult minden emberi hang, csak a sakál üvöltése hallatszott az állatkertből. A két altiszt elfáradva megállt egy kicsit, csak arra ügyeltek, hogy a befújt levegő ki ne szivárogjon az elefántburokból. Idősebb emberek voltak, nem szokták meg az efféle munkát.
– Ha így megy tovább, csak reggelre fejezzük be – mondta egyikük. – Mit mondok a feleségemnek, ha hazamegyek? Csak nem hiszi el nekem, hogy elefántot fújtam egész éjszaka?
– Csakugyan – helyeselt a másik. – Ritkán fúj az ember elefántot. S ez mind azért van, mert az igazgatónk baloldali elhajló.
További fél óra múlva megint elfáradtak. Az elefánt törzse megnövekedett, de még távolról sem telt ki a formája.
– Egyre nehezebben megy – állapította meg az első.
– Úgy bizony – bólintott a másik. – Keserves dolog. Pihenjünk egy kicsit.
Ahogy ott pihentek, egyikük észrevett a falon egy gázcsapot. Eszébe ötlött: gázt is tölthetnének az elefántba levegő helyett! Közölte ötletét a kollégájával. Elhatározták, hogy kipróbálják. Ráhúzták az elefánt farkát a gázcsapra, s ím, örömmel látták, hogy néhány pillanat múlva ott állt az elefánt a szín közepén életnagyságban. Olyan volt, mint az igazi: tagbaszakadt törzs, oszlopszerű lábak, nagy fülek, no és az elmaradhatatlan ormány. Az igazgató, minthogy nem kellett semmire tekintettel lennie, s fűtötte a becsvágy, hogy minél nagyobb elefántja legyen, hatalmas modellt készíttetett.
– Pompás – jelentette ki a gázcsapmegoldás felfedezője. – Hazamehetünk.
Kora reggel átvitték az elefántot a számára berendezett kertrészbe, központi helyre, a majomketrec közelébe. Félelmetesen hatott, ahogy ott állt egy természetes szikla előtt. Elébe, a rácsra, táblát függesztettek: „Különösen nehézkes elefánt – egyáltalán nem jár.”
A helybeli iskola növendékei voltak az első látogatók aznap. A tanáruk hozta ki őket az állatkertbe, hogy szemléltető előadást tartson az elefántról. A csoport megállt a ketrec előtt, s ő magyarázni kezdett:
– Az elefánt növényevő állat. Ormányával kitépi a fiatal fákat, s lerágja róluk a leveleket.
A fiúk mind az elefánt köré gyűltek, s áhítattal nézték. Várták, mikor tép ki egy fácskát, ő azonban mozdulatlanul állott a kerítés mögött.
– Az elefánt a ma már kiveszett mamutfajták egyenes utóda. Ezért nem csoda, hogy a legnagyobb szárazföldi állatok egyike.
A szorgalmasabb nebulók buzgón jegyeztek.
– Csupán a bálna nehezebb az elefántnál, az azonban a tengerben él. Ezért bátran mondhatjuk, hogy az elefánt az őserdő királya.
Könnyű szél lebbent át a kerten.
– Egy felnőtt elefánt súlya négy és hatezer kiló közt mozog.
Ekkor az elefánt megrázkódott, s felemelkedett a levegőbe. Néhány pillanatig közvetlenül a föld felszíne fölött ringott, de a szél csakhamar felkapta a magasba, s hatalmas alakját kirajzolta a kék égre. Még egy pillanat – s egyre magasabbra lebbenve, négy szétvetett lábának tappantyú-korongját, gömbölyű pocakját és ormánya hegyét fordította az alant bámészkodók felé. Aztán vízszintesen fújta a szél tovább; elvitorlázott a kerítés fölött, majd eltűnt a fák koronája mögött a magasban. A majmok elképedve néztek utána.
A közeli füvészkertben akadtak rá végül. Estében egy kaktuszra huppant, és szétpukkadt.
Azok a diákok pedig, akik ott voltak akkor az állatkertben, nem törődtek többé a tanulással; fittyet hánytak a tudománynak, s huligánok lettek. Állítólag vodkát vedelnek, s ablaküvegeket vernek be. S egyáltalán nem hisznek az elefántban.

(1957 - Kerényi Grácia fordítása)

2013. augusztus 13.

2013. augusztus 5.

 
Free counter and web stats