2012. április 19.

Raritás












A felső fotó Gerő András-Pető Iván Befejezetlen szocializmus. Képek a Kádár-korszakból c. könyvéből való. A lenti képet Farkas Zsolt készítette.
A három kis videón a Fekete Doboz felvételei az OSA Archívumból (1989, 1994, 1997).
Kornis Mihály a Nyitott Műhelyben mondta el Petri verseit, fenomenálisan.


2012. április 10.

Április 11




A talló kalászait hányva
S a verebek közé belesvén
Nagy szél kapott föl egyszer engem
Hirtelen, április estén.


Gyerekeit kereste arra
S engem talált ott épp az útban.
Bömbölt, örült s én mosolyogva
Rengeteg mellén elaludtam.


Vitt falvan, földeken keresztül,
Meghempergetett jó sárosra,
Cibálva és kacagva vitt egy
Pesti, csatakos külvárosba.


Az uccán vídám jasszok lógtak
S még vidámabban verekedtek,
Kiabáltak, kiabáltunk és
A jasszok végül berekedtek.


Mondom, valami nagy ünnep volt,
A hívek templomokba mentek
És reszketve, szomorú kézzel
Áldották őket meg a szentek.


S hogy a harangok búgtak, fölnőtt
A szívekben nagy, esti béke.
A gyilkos végzett emberével
S úgy menekült, kalaplevéve.


Reménységnek és tulipánnak
Kicsikis deszka-alkotmányba
1905-ben ígyen
Iktattak be az alkotmányba.


A kártyás munkásnak fiúként,
S a szép, ifjú mosóasszonynak,
Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,
Fejkendóbe kötözött gondnak.


A szegényasszony rég halott már,
De fiát a szél el nem hagyja,
Együtt nyögünk az erdőn éjjel
S együtt alszunk el virradatra.


2012. április 8.

Csak a szél

Szombaton megnéztük Fliegauf filmjét.
A magyarországi premier harmadik napján kb. tizenketten-tizenöten voltak a Művész moziban. Vajna kormánybiztos mércéje szerint tehát ez egy rossz film. (Az utolsó vágás jogával élve talán tudna segíteni rajta: mondjuk, mégsem gyilkolnák le a végén a családot, hanem a helyi kocsmában gádzsók-cigányok közösen megnéznék a tévében a Szíven szúrt országot.)

2012. április 4.

Örkény István (1912–1979)



INFORMÁCIÓ

Tizennégy éve ül a kapubejáratban, egy kis tolóablak előtt. Mindössze kétfélét kérdeznek tőle.
– Merre vannak a Montex irodái?
Erre így válaszol:
– Az első emeleten, balra.
A második kérdés így szól:
– Hol található a Ruggyanta Hulladék Feldolgozó?
Amire ő így felel:
– Második emelet, jobbra a második ajtó.
Tizennégy év óta még sohasem tévedett, mindenki megkapta a kellő útbaigazítást. Egyszer történt csak, hogy ablakához odaállt egy hölgy, és föltette a szokásos kérdések egyikét:
– Kérem szépen, merre van a Montex?
Erre ő kivételesen elnézett a messzeségbe, aztán így szólt:
– Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe.
A hölgy panaszt tett. A panaszt kivizsgálták, megvitatták, aztán elejtették.
Tényleg, nem olyan nagy eset.


A VÉGZET

Valahol a Nagy Magyar Alföldnek egy kicsike tanyáján éldegélt egy család, apa, anya és két gyerek, mind pogácsakedvelők. Ha a mamának volt rá ideje, s kedvében akart járni övéinek, sütött nekik egy nagy tepsi pogácsát.
Egyszer azonban liszt helyett mérges rovarirtószert gyúrt a tésztába. Ízre nem volt rosszabb, így hát jól bepogácsáztak, s reggelre meghaltak mind a négyen, az apa, az anya, a gyerekek.
Negyednap eltemették őket, s aztán összejött a rokonság, meg a közeli és távolabbi szomszédok, ahogy az már illik, halotti torra. Homoki bort ittak, s hozzá a maradék pogácsát majszolgatták. El is patkoltak mind, ahányan voltak.
A mentősöknek - az orvosnak, a két hordágyvivőnek meg a sofőrnek - már nem akadt dolguk. Csak fejcsóválva körüljárták azt a sok halottat, s mielőtt visszaindultak volna, megettek néhány pogácsát, ittak rá egy kis bort.
Kivéve a sofőrt. Bort nem ihatott, mert vezetnie kellett, a pogácsát pedig nem szerette. De ami még ott maradt a tepsiben, azt újságpapírba csomagolva letette az ülése mellé, hogy kárba ne vesszen. Jó lesz az még, gondolta, valakinek.
És most viszi!


APRÓHIRDETÉS

Örök nosztalgia
"Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre néző lakásomat sürgősen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre néző kilátással."


VAN VÁLASZTÁSUNK

A légikisasszony ide-oda lapozott a légi menetrendben. A kisujjában volt az egész, csak a biztonság kedvéért nézett utána.
– Van egy szép gép, mely Bécsből indul, és 16.10-kor érkezik Rómába.
– Ez fog a kifutópályán fölrobbanni?
– Hát bizony - mondta a légikisasszony.
– Más baj is van - jegyezte meg az utas. - Mire beérek a városba, zárva lesznek az összes hivatalok.
– Hát akkor ne Bécsben, hanem Prágában tessék átszállni. Ez a járat már háromnegyed egykor Rómában van.
– Ez már jobban hangzik - állapította meg az utas.
– Viszont Prágában három órát kell a csatlakozásra várni.
– Megéri - mondta az utas. - A bécsi géppel ugyanis elvesztek egy napot.
– Akkor jobb lesz a prágai géppel menni. Sajnos, ennek reggel hétkor van az indulása.
– Nem ideális - mondta az utas. - Ha tudom, hogy korán kell fölkelnem, le se hunyom éjszaka a szemem.
– Eszerint ön mindenképpen elveszít egy napot? - mosolygott rá a légikisasszony. - Akkor hát melyik géppel parancsol utazni?
– Talán mégis inkább a prágaival - mondta az utas. - Majd beveszek este egy erős altatót.
– Remélem, tudja - kérdezte a légikisasszony -, hogy ezzel a géppel is van egy kis bibi?
– Én csak azt hallottam, hogy az Alpesekben szétzúzódik egy sziklán. Vagy ez nem az?
– De igen. Ízzé-porrá megy széjjel - mondta a légikisasszony, s átnyújtva a jegyet, gépiesen hozzátette:
– Jó utat.


DAL

Janász Jenőnek hívták a dalszerzőt.
Az orosz áttörés után csapódtunk egymáshoz, mert az ő ütegét szétlőtték, én pedig Nikolajevkán elveszítettem az alakulatomat. Majdnem háromszáz kilométert tettünk meg együtt, néha-néha egy járműre kéredzkedve, a legtöbbször azonban gyalogszerrel, hóban, jégben, állandó ellenséges tűzben, míg csak le nem terítette Bjelgorod határában egy rövid sorozat.
Mindazodáig sejtelmem se volt róla, hogy szerzik a dalt. Ki hitte volna, hogy ilyen könnyedén? Janászból jött a dal, ömlött, fakadt, ahogy forrás buzog a földből. Amit csak látott, amit csak hallott, abban a szempillantásban dallá lett, szöveggel, rímekkel, melódiával. Csak a címet kellett kitalálni hozzá.
Népdal lett abból a bádogbödön gyümölcsízből, melyet egy szétlőtt raktár romjai alól kapartunk ki. És volt ott egy híd, amelyet épp az orrunk előtt robbantottak föl a partizánok. Miközben a hídroncs alatti föltorlott jégen átevickéltünk, Janász Jenő már énekelt:

Elkorhadt a vénfahíd a Tarcalon
Istenem, csak te tudod az én bajom.
Hogy megyek én Annuskámhoz már eztán?
Hogy ússzak át halált hozó zúgóján?

Faggattam, hogy csinálja ezt. Azt mondta, nem tudja.
Faggattam, hány dalt szerzett már. Azt se tudta. Talán három-, de lehet, hogy négyezret.
Bjelgorod már odalátszott, amikor lassan eleredt a hó. Legomboltam a sapkám fülvédőjét, de úgy is hallottam Janászt dudorászni:

Lassú pelyhekben hullik a hó
Csilingelve fut az orosz szánkó.
Szállj, szállj, kicsi hópehely...

Öt gyors roppanás hallatszott. Vége lett Janásznak, bevégzetlen maradt a dal.
Néha eszembe jut. Megpróbálom folytatni. Töröm a fejem, rímet keresek a hópehelyre. De hiába. Mindnyájan tudunk valamit, és azt senki se képes utánunk csinálni. Ez így van.


AZ OTTHON

A kislány még csak négyéves volt, emlékei bizonyára összemosódtak, s az anyja, hogy tudatosítsa benne a küszöbönálló változást, odavitte a szögesdrót kerítéshez, és messziről megmutatta neki a szerelvényt.
          Nem is örülsz? Ez a vonat visz haza.
          És akkor mi lesz?
          Akkor otthon leszünk.
          Mi az, hogy otthon? – kérdezte a gyerek.
          Ahol azelőtt laktunk.
          És ott mi van?
          Emlékszel a mackódra? Talán a babáid is megvannak még.
          Anyu – kérezte a gyerek –, otthon is vannak őrök?
        – Ott nincsenek.
        – Akkor – kérdezte a kislány – onnan meg lehet majd szökni?


SÓHAJNAK BEILLŐ SZÓZAT EGY ISMERETLEN RENDELTETÉSŰ VASDARABHOZ, MELY A TÖRTÉNELEM VIHARAIN KERESZTÜL SZÉP CSÖNDBEN MEGLAPULT EGY LIMLOMMAL TELE LÁDIKÓBAN, MERT SE NAGYAPÁMNAK, SE APÁMNAK, SE NEKEM NEM VOLT MERSZÜNK SZEMÉTRE DOBNI, ÉS AZ UTÁNAM JÖVŐNEK SE LESZ

– Túlélsz, pöcök.

***

MACSKAJÁTÉK

Sulyok Mária egy jelenete az 1971-es bemutatóból:



Interjú Örkény Istvánnal és a rendező Székely Gáborral a 150. előadás szünetében 

Az 1994-es pesti színházi felújítás teljes felvétele (Tábori Nóra, Tolnay Klári, Börcsök Enikő) 

Makk Károly 1972-es filmje (teljes)


 
Free counter and web stats