2011. október 29.

bfz.hu

Ezekben a percekben már nyilván készül a Budapesti Fesztiválzenekar a második New York-i, Carnegie Hall-beli esti fellépésére, és holnapután is lesz még egy koncertjük Amerikában, de szerdán hazaérkeznek, és 3-án, csütörtökön már a MűPában játszanak. (Úgy látszik, ők immúnisak a jetlaggel szemben...) Bartókok, Schubert és Csajkovszkij lesz műsoron – és ugyanezek pénteken és vasárnap is, azzal a különbséggel, hogy 3-án a III., 4-én a II., 6-án pedig az I. Bartók-zongoraversenyt játsszák, más-más szólistákkal.
Nekünk a Várjon Dénes-féle III.-ra van jegyünk, de – és valójában ezért írom ezt a posztot – a másik kettőt is megnézhetjük-hallgathatjuk, mert a Fesztiválzenekar weboldalán ezentúl minden egyes hangversenyüket élőben közvetítik, legyen az nagyzenekari vagy kamaraest, vagy akár a gyerekeknek szóló Kakaókoncert. Sőt, pár hét múlva már a próbák is láthatók-hallhatók lesznek, élőben. Azt hiszem, erre az utóbbira nem sok példa akad más zenekaroknál – ha van ilyen egyáltalán.
Na szóval: http://www.bfz.hu/

De hogy ne csak szöveg legyen, hanem zene is, itt egy 1988-as gyönyörű BFZ-felvétel. (Bár alig-alig illik ide, hiszen akkor még nem nagyon volt internet, egyáltalán nem volt MűPa - volt viszont még haja Fischer Ivánnak.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 
Free counter and web stats