Petri

Egy törvényre

Köztársaságunk koronás címere.
Neomagyar. Félreértés ne essék:
meghajtom előtte lófőmet. Natürlich.
És meleg öröm tartozik általjárni
szívemet, sőt: szűmet! kiváltképp és
mindazonáltal (tá titi tá tá).
Én törvény… – mit tisztelő! –
törvény-mániás vagyok. (Tényleg.)
Mondd, Szoki, öreg szaki,
nem maradt egy korty
véletlenül a bürökpohár alján?
                                                          
Elszopogatnám.

Mosoly

Meg fogok halni. Nem is oly sokára.
S ez olyan könnyű szédülettel tölt el,
mint ifjúkoromban kezdő dohányost -
az erkélyen reggelente leszívott
első néhány slukk. Ez azóta elmúlt,
persze, ahogyan elmúlt annyi minden.
Hovatovább csak egy maradt velem,
de az igen, Istennek hála érte!
A szem mohó, éhes kíváncsisága,
a nézés gyönyöre, hogy minden látvány
a maga más-más módján színöröm:
egyforma szép a szurok és a csurgatott méz,
és egy kazánház tekergő csövei
burkolva üveggyapottal és sztaniollal.
Vagy egy tengerszem türkizcsöndje kék fenyõk közt
és a levegő üveghidege. Egy eldobott
üres cigarettásdoboz céltalan zörgő
összevissza szálldosása az út betonján
a változó szél szeszélye szerint. A mosoly
egy besüppedt ínyű fakó banyácska arcán,
a szemzugában sárga gyantacseppként megülő könny,
valamint a feszes húsú ifjú leány
csöppnyi tokája, fogainak kimutatott fehérje,
miből, bár csak egy kissé, túl sokat mutat,
ám ez nem baj: a szépség
fűszere és forrása a hiba.
De nemkülönben a munkásasszonyok visszeres lába,
és a piacon a halárusnő pontyvértõl és harcsanyáktól
iszamos, félig elfagyott, szederjes, lilás keze -
Mert az angyal a részletekben lakik.

(A Nyitott Műhely-beli est teljes egészében - még 7 részben - megtalálható a YouTube-on. Nagyon jó. Erősen ajánlott.)

Nélkül

Nehéz nélkülem
elképzelni a világot.
De ki mondta,
hogy muszáj elképzelnem?

(Mellesleg, el tudom képzelni:
egy tányér tejszín
macska nélkül.)