2012. augusztus 31.

A világ első fotóinterjúja


1886. augusztus 31-én ünnepelte Michel-Eugène Chevreul francia kémikus a 100. születésnapját. Ebből az alkalomból felkereste őt Nadar (Gaspard-Félix Tournachon, 1820-1910), és fotóinterjút készített vele – ezzel új műfajt teremtve. A riport a Le Journal illustré 1886. szeptember 5-ei számában jelent meg. 
A fotókat egymás után vetítve filmszerűen látjuk a ma 126 éve történteket, így némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy Nadar két évvel megelőzte a legelső fennmaradt filmként számon tartott Roundhay Garden Scene-t.
 

 Forrás: Mai Manó Ház

2012. augusztus 7.

Békés atombomba



Igazán nem az évforduló aktualitása kapcsán említem, csupán érdekességként, hogy Honegger „a zene atombombájának” nevezte a Tavaszi áldozatot (Le Sacre du Printemps). A balett nem mindennapi koreográfiával és Pierre Boulez vezényletével látható-hallható az első videón, egy 2002-es felvételen.
A második, archív videón pedig a szerző, Stravinsky vezényletével játssza A tűzmadár szvitet a New Philharmonia Orchestra. A felvétel 1965-ben készült, Stravinsky ekkor 83 éves volt.
Még egy érdekesség: mindkét mű megtalálható a Budapesti Fesztiválzenekar nemrég megjelent új lemezén. Még két rövid Stravinsky-opus fért a korongra, a Scherzo à la Russe és a Tango. Az utóbbi audiója a BFZ site-ján is megtalálható, egy tavalyi, Buenos Aires-i BFZ-koncerten készült videó pedig itt. A karmester természetesen Fischer Iván.





 
Free counter and web stats