2011. október 29.

bfz.hu

Ezekben a percekben már nyilván készül a Budapesti Fesztiválzenekar a második New York-i, Carnegie Hall-beli esti fellépésére, és holnapután is lesz még egy koncertjük Amerikában, de szerdán hazaérkeznek, és 3-án, csütörtökön már a MűPában játszanak. (Úgy látszik, ők immúnisak a jetlaggel szemben...) Bartókok, Schubert és Csajkovszkij lesz műsoron – és ugyanezek pénteken és vasárnap is, azzal a különbséggel, hogy 3-án a III., 4-én a II., 6-án pedig az I. Bartók-zongoraversenyt játsszák, más-más szólistákkal.
Nekünk a Várjon Dénes-féle III.-ra van jegyünk, de – és valójában ezért írom ezt a posztot – a másik kettőt is megnézhetjük-hallgathatjuk, mert a Fesztiválzenekar weboldalán ezentúl minden egyes hangversenyüket élőben közvetítik, legyen az nagyzenekari vagy kamaraest, vagy akár a gyerekeknek szóló Kakaókoncert. Sőt, pár hét múlva már a próbák is láthatók-hallhatók lesznek, élőben. Azt hiszem, erre az utóbbira nem sok példa akad más zenekaroknál – ha van ilyen egyáltalán.
Na szóval: http://www.bfz.hu/

De hogy ne csak szöveg legyen, hanem zene is, itt egy 1988-as gyönyörű BFZ-felvétel. (Bár alig-alig illik ide, hiszen akkor még nem nagyon volt internet, egyáltalán nem volt MűPa - volt viszont még haja Fischer Ivánnak.)

2011. október 6.

Kende János

Alighogy elvégezte a főiskolát, Jancsó operatőre lett. Most meg már 70.
Barátai, kollégái, tanítványai, családtagjai egy kis meglepetéssel készültek a születésnapra.
Öt szép perc, természetesen egy snittben. Csepeli Eszter rendezte.




Itt pedig egy részlet az első Jancsó-Kende filmből, a Csend és kiáltásból:

2011. október 5.

Boszorka

Hogy is írta az egyébként igen érdes tollú Fáy Miklós Cecilia Bartoliról? „Odavagyok ezért az asszonyért.” Na hát valami ilyesmit éreztem ma Iva Bittovát nézve-hallgatva a Fesztivál Színházban.

(És a jövő kedden ráadásul Bartolit is nézhetem-hallgathatom. Mégiscsak szép az élet.)


2011. október 4.

Három Bálint-kép



Apácazárda (1959) – olaj, szög, fémdrót, fa, 32 x 22 cm


Ördögszekér (1969) – olaj, fa, 27 x 35 cm


Hentesbolt – tus, fedőfehér, vastag karton, 30 x 38 cm

 
Free counter and web stats