Téli maraton

Az idei zenei maratont 11 Schubert-koncert tette ki a MÜPA-ban, és legalább 60-70 ember mind a tizenegyet meghallgatta, délelőtt fél tizenegytől este fél tizenegyig. Mi azonban csak a délelőtti elsőt, és este az utolsó háromból kettőt, habár mindhárom esti koncertre volt jegyünk, de végül a dalok helyett az archív vetítést választottuk. A délelőtti és esti koncertek között pedig elmentünk a Szépművészeti Múzeumba.
A nyitó koncerten a MÁV Szimfonikus Zenekar játszott korrekten, de kicsit halkan - Petteri szerint vékonyan. A dallal mint műfajjal nem sikerült megbarátkoznom ezen a koncerten sem (a Pásztor a sziklán hangzott el), de iziben hozzá kell tenni, hogy a hiba bennem van, mert Wierdl Eszter igazán jó énekes, a hangja is szép (meg is kéne hallgatni az Operában). A Befejezetlen szimfóniát még egyszer meghallgathattuk volna a koncert után, a vetítésen, a Chicagói Szimfonikus Zenekarral és Solti Györggyel, de kis tanakodás után a múzeumozás mellett döntöttünk. A Botero-kiállítás eredetileg egy hónappal korábban zárt volna, de szerencsére nem így volt. Petteri külön posztot szánt Boterónak, úgyhogy én csak az egyik szobrának a patinázásáról teszek ide egy képet a pietrasantai öntödéből.

És ha már Itália, üsse kő, Botero után bementünk a Régi Képtárba is. Megint megállapíthattuk, hogy előítéletesek és sznobok vagyunk, merthogy sosem megyünk az állandó kiállításokra, holott volna miért. Íme:

Duccio di Buoninsegna: Mária koronázása (töredék)

Hendrik Avercamp: Téli táj korcsolyázókkal

Pieter Jansz. Saenredam: A haarlemi Nieuwe Kerk belseje

Kis pihenő és ebéd otthon, aztán az esti koncertek. A Halál és a lányka a Budapesti Vonósokkal, az ember fülében lévő vonósnégyeses hangzás ellenére is szép volt, és sokkal teltebben játszottak, mint a délelőtti zenekar. Ez után a koncert után kellett volna megint dallást hallgatni, de most tényleg inkább vetítésre mentünk. Itt három apróságot jegyzünk meg:
- a RAI torinói szimfonikus zenekarának 1969-ben a jelek szerint összesen két női muzsikusa volt
- a vetítés közönsége is csak a tételszünetekben krákogott, mintha élő koncerten ült volna
- kicsit vicces volt a kameramozgás, sok-sok és "darabos" variózással (de hát 69-et írtak akkor)
És az utolsó koncert a Budapesti Fesztiválzenekarral.
Fischer Iván és a zenekar a koncert előtt a pénteken elhunyt Lukács Ervin emléke előtt tisztelgett. A műsor a 9. (C-dúr, "Nagy") szimfónia volt, ebben a darabban gyakorlatilag a fafúvósok közül valaki mindig szólót játszik. De mint tudjuk, ebben a zenekarban a fúvósok - persze nem csak a fafúvósok, hanem a rezesek is - mindig nagyszerűek, de ezen a koncerten az egyik oboista* tényleg remekelt. A Fesztiválzenekar pedig mint mindig. És ezúttal a ráadás is odaillő volt, két könnyedebb német tánc és egy melankolikusabb búcsúzásként.
Nem is tudom, mikor volt ilyen nyugodt, pihentető napunk.

* Ha valaki ismeri az oboás hölgy nevét, örülnénk, ha megírná.